Vendégkönyv

Tisztelt Hölgyem/Uram! Kedves Látogató!

Kérem, engedje meg, hogy röviden megosszam ismereteimet, személyes tapasztalataimat a mesteri gyógyvízről. Bármennyire is igyekszem objektív maradni, nehezen vonatkoztathatok el kedves gyerekkori élményeimtől: kerékpártúra, majd fürdőzés nagyanyámmal, aki nagyon szívesen áztatta a vízben fájó, munkában elfáradt kezeit; az első úszótanfolyam Gyűrűsi Dezső bácsival, stb. Akkor még nem tudtuk, csak éreztük, hogy ebben a vízben van valami, benne lenni, fürdeni jó. Azt már fizioterápiás szakorvosként sikerült bebizonyítanom, hogy a kémiai összetevői alapján ásványvíz minőségű, hőfoka alapján termálvíznek tartott mesteri víz biológiai hatásai alapján gyógyvíz is. Egészen egyszerűen fogalmazva: a mesteri víz gyógyít.
Az itt található víz a kalcium – magnézium - hidrogén-karbonátos vizek csoportjába tartozik. Feltételezésünket - miszerint a mesteri víz összetevői és hőfoka révén alkalmas térd- és csípőízületi kopás (arthrosis) kezelésére, a fájdalmak csökkentésére, a mozgásterjedelem javítására – a 2005 őszén elvégzett vizsgálatok mindenben igazolták. A 15 napon át tartó, napi 30 perces fürdőzést tartalmazó kúra után három hónappal vizsgálva azt találtam, hogy a betegek panaszai, illetve tünetei a kiindulási állapothoz képest szignifikánsan javultak. Állapotjavulásuk révén számosan elhagyhatták addigi fájdalomcsillapító készítményeiket.
További megnyugtató tapasztalat volt, hogy a fürdőzés általános szabályainak betartása mellett nem észleltünk fürdőreakciót (a fájdalmak kezdeti erősödése). A jól beállított vérnyomásos betegek nem produkáltak a fürdőzés hatására vérnyomás emelkedést.
Bár a vizsgálat szakmai szempontok miatt izületi degeneratív betegségekre koncentrált, a mesteri gyógyvíz alkalmas gerinc-, nagy- és kisizületi- továbbá izombetegségek kezelésére is.
Élvezzék a természet ajándékát, gyógyuljanak mellékhatás nélkül!

dr Galambos György
fizioterápiás szakorvos,
a mesteri termálvíz gyógyvízzé nyilvánítási munkáiban résztvevő csapat szakmai vezetője

magyar